2016. december 5., hétfő

Kepes András: Világkép

Bejrútban, Buenos Airesben és később Amerikában egy komcsi országból érkezett, vicces idegen srác voltam, itthoni kamasz barátaim szemében pedig a fura fiú, aki Beatles-számok helyett argentin szambákat penget a gitárján. Idegenben büszke magyar voltam, itthon pedig egyike azoknak, akik elhitték, hogy ez a Nyugat és Kelet között ingázó "Kompország" már Európa. Ahogy Ady írta száz éve. 
Azóta mintha Európa és a világ is egyre jobban ingázna. Keresné a helyét. Úgy éreztem, nekem is újra végig kell gondolnom mindazt, amit eddig életről és halálról, szeretetről és gyűlöletről, szerelemről és családról, hitről és rítusokról képzeltem. De még a hétköznapokról: evésről, ivásról, öltözködésről, lakókörnyezetünkről is. 

Humorral, könnyedén, nehogy megijesszem magam. Tudom, végső válaszok nincsenek, csak végső kérdések - ez a könyv is csupán amolyan szubjektív világpillanatkép.

Kepes Andrást nevéről nekem a minőség szó jut eszembe.  A 90-es években néztem a műsorait és kedveltem ezt a jól szituált, intelligens, mindenféle sallangoktól mentes férfiút, aki tartalmas, minőségi, érdekes és értékes műsorokat készített. 

Tetszik, hogy nem egy celeb, aki mindennap visszaköszön valamelyik pletykalap címoldaláról, hanem  egy olyan ember, aki tisztában van a saját értékeivel, saját tudásával, és szerényen, csendesen, hitelesen mesél nekünk önmagáról és a világról alkotott képéről, véleményéről. Nem akar senkit sem befolyásolni, egyszerűen csak elmondja, hogy ő mit érez bizonyos dolgokkal, helyzetekkel kapcsolatban, megvilágítja akár több nézőpontból is.

Olyan volt ezt a könyvet olvasni, mint egy kellemes, kiadós, mélyreható beszélgetés Kepes Andrással, mert miközben olvastam a gondolatait, véleményét, megfogalmaztam a saját magamét is. Ámulatba ejtett a Kepes András által elém tárt emberek, a világ sokszínűsége és sokszor bizony a rózsaszín szemüveget is hajlandó voltam levenni, hogy megvizsgáljak alaposan, másik oldalról, elfogulatlanul egy adott szituációt. Kicsit tanított engem, kicsit kikapcsolt, kicsit szórakoztatott, kicsit elgondolkodtatott.

Kepes András a maga nyugodtságával, szolídan mesél nekünk arról, hogyan látja a világot ma. Olvashatunk több országban eltöltött gyerekkoráról, ami hozzásegítette ahhoz, hogy egy másfajta, vagy esetleg többfajta perspektívából tudja nézni akár a menekülthelyzetet, akár a különböző kultúrák találkozásából adódó feszültségeket, vagy a gazdasági és egyéb válságokat. 

Nagyon érdekes, színes és sokrétű volt ez a könyv. Mintha nem lett volna egy szigorú rendszere, hanem egyik téma hozta a másikat, látszólag egy kötetlen mese- és véleményfolyam volt az egész, de azon sem nem lennék meglepődve, ha tudatosan lett volna ilyen spontán. 

Szerettem Kepes meséit, nosztalgikus hangulatba kerültem, amikor a világ különböző tájain élő népeknél töltött látogatásairól mesélt, ismét magával ragadtak a történetek, akárcsak egykor rég, és szinte észre sem vettem, hogy fogynak a lapok. Egyik oldalon még Japánban vendégeskedéséről olvashattam, a másik oldalon már Buenos Airesben jártam és arról olvastam, hogy Latin-Amerikában a romákat sokfelé magyaroknak hívják, természetesen megismerhettem ennek az anekdotáját is, de jártam zsidó esküvőn, arab esküvőn, indián esküvőn, meglátogattam az esőerdőben egy sámánt, megismertem Wayaman apót, voltam Mongóliában és még megszámlálhatatlanul sok helyen. 

Kultúrákat ismertem meg, családokat, szokásokat, ételeket, italokat, mindezt Kepes András szakértő, nagyon baráti, rokonszenves kalauzolása mellett, miközben megismertem egy kicsit őt magát is. 


Miközben megosztotta velünk élete tapasztalatait, utazásait, elénk tárta a világról alkotott képét, mindeközben ő is megvizsgálta önmagát, elmondta gyarlóságait. Érdemes megfontolnunk azon gondolatait (is), hogy az életben nem a versenyszellem, nem egymás legyőzése a fontos, nem ez viszi előre a világot, hanem a harmónia megtalálása, a kapuk, a hidak, az utak egymás felé, a közösen véghezvitt cselekedetek, a gyűlölködés nélküli élet. 

Nagyon szeretem Kepes András stílusát, humorát, szerénységét,  egy remek élmény volt ez a könyv, bátran ajánlom mindenkinek.

A könyvet köszönöm a Libri Kiadónak!

10/10 

Bea

Karácsonyi ajándékfaktor: Tökéletes karácsonyi ajándék férfiaknak, nőknek, fiataloknak, mindazoknak, akik szeretik Kepes Andrást, és azoknak is, akiknek nem ismerjük regények, olvasás terén annyira az ízlését, mert egy ilyen könyvvel nem nyúlhatunk mellé. 

2016. december 3., szombat

Adventi nyereményjáték - Sorsoltunk!


Kisorsoltuk adventi nyereményjátékunk győztesét:

Sámson Lilla 

a szerencsés, aki megnyerte a két könyvből álló ajándékcsomagot, gratulálunk, várjuk jelentkezését és postacímét. Köszönjük, hogy velünk játszottatok. :)


Jenni Petänen - Laura Mendelin: Hajfonás

Varázslatosak és káprázatosak, bájosak és aranyosak, ünnepélyesek és mutatósak, praktikusak és tartósak, saját fejen is elkészíthetők, szélnél is sebesebben megfonhatók, hosszú és dús hajhoz, vékony szálú és rövidebb hajhoz is alkalmasak.

Finnország legkedveltebb hajfonatkészítője , Jenni Petänen ebben a könyvben összegyűjtötte a leglegszebb és legeslegravaszabb copfokat és fonással készülő frizurákat, a legjobb ötleteket és aranyat érő tanácsokat. A Hajfonás a pontos útmutatásokkal és fényképekkel 60 fonott hajviseletet mutat be: a hat alapvető fonási technikát kombinálva létrehozhatunk egészen bonyolult frizurákat is. Fonatról fonatra gyarapodik a tudásunk, és válik egyre ügyesebbé a kezünk.

Egy vallomással kezdem ennek a könyvnek a bemutatását. Zsófi kislánykorában nem tudtam hajat fonni. Gyönyörű hosszú haja volt pedig, de az én fonási tudásommal csak kétféle frizurát tudtam neki elkészíteni. Az egyik az összefogott copf sima befonása három fonatba, vagy sok-sok kicsi fonatot készítettem  színes gumikkal, majd két nap után ezt kiengedtük és akkor még 2-3 napig hullámos is volt a haja. 

Csakis azért volt hajlandó leülni és elviselni, hogy befonjam a haját, hogy hullámos legyen. Megjegyzem a hullámos hajról a mai napig nem mondott le. Női sajátosság: akinek gyönyörű, dús egyenes haja van, az göndör hajat szeretne, akinek göndör haja van, az vasalóval teljesen simára vasalja, akinek rövid, az megnöveszti, ha megnőtt, akkor inkább mégis levágatja. :D

Talán most már felmenthetem magam, mert lehet, hogy nem is csak én egyedül voltam az oka annak, hogy nem tudtam egy egyszerű parkettafonást sem megcsinálni, hanem az óvodás Zsófi kisasszony is, aki 5 percnél tovább nem nagyon tudott megülni egy helyben (csakis a hullámos frizuráért :D), esélyt sem adva nekem arra, hogy gyakoroljak, megtanuljak egy másfajta fonást is. 

Mindig örömmel néztem, amikor az ovis alvás után az óvónénik hajfonós hangulatban voltak és Zsófi gyönyörűszép parkettafonással befont hajjal fogadott. Igaz, régen sem internet, sem könyvek nem álltak nagyon rendelkezésünkre, hogy ilyen készségeket sokkal könnyebben elsajátíthassunk.

Örömmel jelentem, hogy ennek a könyvnek a segítségével megtanultam a parkettafonást, amiről most már azt is tudom, hogy francia fonatnak nevezik. Sok idő eltelt azóta, most már Zsófi teljesen nyugodtan végigül egy hajfonást :D, és így volt alkalmam gyakorolni, egymás után sokszor megpróbálkozni a kiválasztott típusokkal.
Nem ment azért könnyen, a francia fonat fordítottja  a holland fonat például nagyon nehezen sikerült. Agyilag felfogtam a technikáját, de a valóságban egyszerűen mindig elvesztettem a fonalat, azaz a hajtincset és egyszerűen képtelen voltam megcsinálni. A szorgalmas gyakorlás sokat segít, bár nem mondom azt, hogy tökéletesen sikerültek, de már elfogadhatóak.

Ez a francia fonat, azaz a parkettafonás.
Látszik még a kezdőségem, de lesz ez jobb is.
Ez a francia fonat hátulról.
Némi egyenetlenség, szabálytalanság felfedezhető benne,
de mi szeretjük. 

Ez pedig a holland fonat, ami a francia fonat fordítottja,
a technikája ugyanaz, csak a hajtincseket máshonnan kell venni hozzá.
A különbség annyi a kettő között, hogy itt a befont haj kiemelkedik a hajból.

Megpróbáltam egy félfrancia fonatot is, azt hiszem ezt is sikeresnek mondhatom, bár kicsit lejjebb kellett volna lennie az egész fonott résznek.

Praktikus frufrut novesztőknek, a még nem hosszú, de már nem rövid frufrut
remekül el lehet tüntetni vele, és nem kell egész nap azzal foglalkozni, hogyan
kukucskáljunk ki a folyton szemünkbe hulló frufru alól.

A vízesésszerű fonat nagyon bonyolultnak tűnt elsőre, de hamar megértettem, már csak gyakorolni kellett kicsit, hogy a technikai kivitelezés esztétikailag is mutatós legyen.

Zsófi elég türelmes fonó- és fotóalany volt. :)

Nagyon gyönyörű fonásfajták vannak a könyvben, az  egyszerűtől a már nagyobb gyakorlatot igénylőig, idővel szépen, lassan mindet megróbálom majd elkészíteni. 


Mindamellett, hogy megtanultam hajat fonni, nekünk ez egy nagyon remek anya-lánya elfoglaltság is volt, mert azért azt is elárulom, hogy nagyon sokat nevettünk közben, természetesen voltak félresikerült frizurák eleinte, és amikor Zsófi megnézte az elkészült művet a tükörben, volt úgy, hogy egy apró megjegyzésétől szakadtunk a röhögtéstől. Majd ezt meghallva a család három férfitagja is körénk sereglett, hogy ki ne maradjanak valami jóból és a hajfonásból nagy közös esti partizás lett. 

A könyvet köszönjük a Corvina Kiadónak!

10/10

Bea

Karácsonyi ajándékfaktor: Kislányos anyukáknak, kamaszlányoknak és fiatal lányoknak hasznos és szép ajándék. De ajánljuk nagymamáknak is, akik kislányunokáikon szívesen gyakorolnának, sőt én ismerek olyan apukát is, aki ugyanúgy szívesen megpróbálja ezeket a lányos dolgokat. Néptáncosoknak, hajat fonni szerető óvónőknek, de még fodrászoknak is segíthet elsajátítani egy pár új fogást, igazi művészi alkotások is találhatók a könyvben.

2016. december 2., péntek

Donna Tartt: A titkos történet

Öten voltak - négy fiú meg egy lány. Két fiú szemüveget viselt, a harmadik albínó volt, az ikrek pedig, a fiú meg a lány, akár két flamand angyal.
Megközelíthetetlen, titokzatos csoport a kis vermonti egyetemen. Már amit tanultak: az ógörög, az is a kiválasztottság légkörével vonta be őket. Ebbe az arisztokratikus társaságba csupán egyetlen új diáknak sikerül bejutnia: a feltörekvő Richard Papennek. Ő beszéli el évekkel később a csoport titkos történetét. A különös ifjak megszállott professzoruk vezetésével nemcsak tanulják, hanem át is élik a hajdani kultúrát, az ősi vallát, a mámoros orgiákat, hol az isten vért követel... Történhet-e bűn? Baleset? Áldozat? Hogyan lesz bűnhődés az árulóra kirótt büntetésből? Hogyan folyik egymásba elfojtott és megélt szerelem, szabadság és lelkifurdalás, álom és valóság, élet és halál? 
Donna Tartt könyve bűnügyi regény, a lélek rezdüléseit boncolgató finom olvasmány, mulattató és szívbe markoló. 

Viszonylag sokáig olvastam ezt a könyvet és furcsa kettős érzelmek munkálkodnak bennem a történettel kapcsolatban. Bár jobban belegondolva annyira azért nem kettősek, mert azért azt egyértelműen ki tudom jelenteni, hogy egyáltalán nem ragadott magával a történet, a könyv cselekménye. Viszont tetszett Donna Tarrt szép, lassan hömpölygő stílusa, amibe jól bele tudtam feledkezni, igazából csak ezért olvastam végig a könyvet, mert egy idő után a történések (vagy éppen a nem történések) már nagyon nem tudták lekötni a figyelmemet.

Richard Papen egy átlagos kaliforniai fiú, aki nem igazán tudja, hogy milyen úton akar elindulni az életben, mit is akar pontosan kezdeni magával. Aztán hirtelen felindulásból jelentkezik az ország másik végében lévő egyetemre, ami elég távol van a családjától és sivár régi életétől is. Majd az egyetemen, újabb hirtelen felindulásának áldozatává válva, csatlakozik az egyetem ógörög szakához, teljesen elvágva magát az egyetemi közösségi élettől.E drasztikus döntésének okai nem mások, mint a titokzatosnak és megközelíthetetlennek tűnő ógörög csapat diákjai. 

Én elsőre sem láttam bennük semmi különlegeset jobban megismerve őket pedig egyenesen ellenszenvessé váltak számomra. Egy csapat, magát felsőbbrendűnek képzelő, a körülöttök lévő világról tudomást sem vevő fiatal. Végig színtelenek maradtak számomra, a könyv vége felé pedig, attól függetlenül, hogy nem kerültek közel hozzám, még nagyot is csalódtam bennük, mert megláttam, hogy még ők sem vették komolyan felvett szerepeiket, értékrendjük szerinti elveiket. Egyszóval Richarddal együtt én is rádöbbentem arra, hogy ők is csak egyszerű halandók, s nem görög istenségek.

A történet fő mozgatórugója egy előre eltervelt, az ógörög csoport egyik tagja ellen elkövetett gyilkosság. Ami már az első oldalakon megtörténik, a továbbiakban pedig a gyilkosság előtti időkről olvashatunk majd és megismerhetjük e sorsfordító eseményhez vezető utat.


Hosszú egy út volt nem mondom...ellenszenves szereplőkkel, akik ráadásul még olyan semmilyenek is voltak s nagyon sok cigarettát elszívtak, és sok deci whiskey-t elfogyasztottak a felsőbbrendűségük nevében, galád módon megöltek valakit, akit sokáig a barátjuknak neveztek, a bűntudatnak halvány jelét se mutatva. De a történet végén róluk is lehullt az álarc és egy sokkal evilágibb, ostoba és gyarló énjüket ismerhettük meg.  

Mindezektől eltekintve szeretném elolvasni az írónő nemrég megjelent regényét, az Aranypintyet is.

6/10

Zsófi

2016. december 1., csütörtök

Rita Mae Brown: Bárcsak itt lennél

A fülledt hangulatú virginiai kisváros Crozet, olyan, mint egy nagy család. Mindenki mindenkiről mindent tud. Legalábbis eddig ezt hitték. Csakhogy mindenkinek megvannak a maga titkai. És van valaki, aki ölni is hajlandó ezért a titokért. Hátborzongató gyilkosság kavarja fel az állóvizet. Egy forró nyári reggelen a városka egyik köztiszteletben álló polgárának szétroncsolt tetemét a saját betonkeverőjében találják meg. A szörnyű gyilkosságok ezzel nem érnek véget. Nyilvánvaló, hogy az elkövető helyi lakos. Valaki, akivel együtt golfoznak, teniszeznek, és akiben eddig maradéktalanul megbíztak. Többé senki nem bízhat meg senkiben...
A település pletykaközpontja a postahivatal. A harmincas éveiben járó Mary Minor Haristeen, becenevén Harry, a kisváros történetének legfiatalabb postamesternője. Harry, aki épp válófélben van, egyedül él a cicájával (Mrs. Murphy) és a kutyájával (Tee Tucker). Rossz szokása, hogy elolvassa a mások képeslapjait. Így jön rá, hogy a tettes a gyilkosság elkövetése előtt "figyelmeztetést" küld leendő áldozatának. A minden lében kanál Harry a gyilkos nyomába ered. Mrs. Murphy és Tucker is nyomok után szaglászik, hogy megvédje szeretett gazdiját. Harry nem is sejti, hogy házi kedvencei mindig egy lépéssel előtte járnak. A kis állatok hiába próbálják meg figyelmeztetni, nem érti. Így aztán saját magát is halálos veszélybe sodorja...

Bölcs és humoros írás nem csak macskarajongóknak!

Hazánkban még nem annyira elterjedtek az úgynevezett "cozy mystery" történetek, amelybe ezt a kötetet is sorolnám. 
E műfaj pontos jelentésének egyébként most én is utánanéztem, mert sejtettem ugyan, hogy mit takar, de most már tudom is.
A cozy crime story-k: olyan bűnügyi regények, amelyek egy kis, zárt közösségben játszódnak, s a gyilkosságokat legtöbbször humorosan kezelik bennük. A történetek főszereplői általában amatőrök. 
A műfaj királynőjeként szerintem mindenképpen meg kell említenünk M. C. Beaton angol írónőt, a nagysikerű Agatha Raisin sorozat szerzőjét.
A Goodreads-en egyébként szívfájdítóan sok ilyen könyvet találhatunk. :)

Én mindenképpen e műfaj kedvelőjének mondanám magam. Az Agatha Raisin sorozat kötetei kellemes kis könnyed olvasmányok, roppant egyszerű történésekkel, de annál mókásabb helyzetkomikumokkal, egyedül az adagolásukra kell ügyelni, és akkor nem kaphat belőlük egyszerre túl sokat az ember.

Bátran kijelenthetem, hogy a Bárcsak itt lennél főszereplőnője, Mary Minor Haristeen (röviden csak Harry) személyében méltó ellenfélre találhatna a híres-neves Beaton hősnő, Agatha Raisin is.
Történetünk, azaz gyilkosságunk színhelye egy forró virginai kisváros, Crozet.
A könyv elején megismerhetjük könyvünk szereplőit és a városban betöltött  tisztségüket, családi kapcsolataikat.
Főszereplőnk Harry, a város postáskisasszonya, akiről köztudott, hogy mindig elolvassa a postára beérkező képeslapokat, de hát most őszintén, ki hibáztatná ezért? :) A boríték nélküli képeslapok arra lettek kitalálva, hogy más is elolvashassa őket... :) Egyébként e szokása folytán fog később a nyomozás szempontjából fontos nyomokra bukkanni.

A történet Harry egy postai munkanapjával indít, így ismerhetjük meg a leveleikért betérő városka lakóit, van köztük mindenféle ember, morcos, okoskodó, barátságos, de rendkívül idegesítő, előkelősködő alakok is, már mind találkozhattunk valahol ezekkel az emberekkel, mégis roppant szórakoztatóak voltak.
Szépen, lassan Harry magánéletét is megismerhetjük, kiderül, hogy épp válófélben van hűtlen férjétől, ám a közösségben sok mindenki nem nézi ezt jó szemmel. Meg hát ugye az ilyen kis közösségekben mindenkinek megvan a maga véleménye olyan dolgokról, amikhez egyébként semmi köze.

Majdnem megfeledkeztem a könyv két nagyon fontos szereplőjéről, Mrs. Murphy-ről, aki egy macska, és Tucker-ről, aki pedig egy welshi corgi, ők Harry kis kedvencei, akik beszélnek. Természetesen csak egymással, meg még néhány más állatszereplővel a városból. 
Amikor először megszólaltak, akkor nagyon elcsodálkoztam, de a könyv végére már annyira imádtam a párosukat, és az elmés párbeszédeiket, hogy nagyon hiányoztak volna, a nyomozásból is bátran kivették a részüket. Harry figyelmét próbálták többször is felhívni bizonyos dolgokra, több-kevesebb sikerrel, pedig nagyon egyedi módszerekkel dolgoztak. :)


Ettől a könyvtől  pont azt kaptam, amit vártam, egy könnyed, mókás, jó kis kikapcsolódást, főszerepben egy amerikai városkával, jó és rossz emberekkel és egy talpraesett postáskisasszonnyal, no meg persze egy kis nyomozással. Hideg, téli estékre tökéletes olvasmány.

8/10

Zsófi

2016. november 30., szerda

Mesék, versek

Dr. Seuss: Ha lenne egy cirkuszom


Dr. Seuss a gyerekirodalom egyik legnépszerűbb alakja. Egyedülálló képi világa, humoros és zseniálisan egyszerű versei a legkisebbektől a már önállóan olvasókig mindenkit megszólítanak. 

Első találkozásom a szerzővel, nem is tudom.... Azt hiszem tetszett, de még nem vagyok teljesen meggyőzve. Nagy képzelőerővel megírt verseskönyv, azt gondolom a fordító érdeme is meglehetősen nagy az ilyen jellegű könyveknél. Vidám, humoros, üde könyv volt, tetszett McBirkusz Móric elképzelt cirkusza. Fantáziadús cirkuszi fellépői ámulatba ejtettek, Berzsenyi bácsin is jól mulattam.  Talán az illusztrációval is barátkoznom kell egy kicsit, de azt sem jelenteném ki, hogy nem tetszett. Majd talán, ha a Kalapos Macskát is elolvasom, határozottabban tudok véleményt alkotni Dr. Seuss-ról. :)
9/10



Lackfi János: Kapjátok el Tüdőgyuszit!


Teljesen értetlenül állok e könyv előtt, nem értem, miért, MIÉRT kell olyan témákat megverselni, mint Szegény hülye mamika, Hamvak, amerikai rémtörténetek. Vagy a pasas, aki embereket kapott el és hamburgereket készített belőlük, vagy a hordó, ami hullalével volt tele, vagy éppen egy amerikai fickó, aki minden nap begyűjtötte a termékét, amit a WC-n termelt és lefagyasztotta, és.... na azt hiszem ebből elég ennyi is.
Kész voltam ettől a könyvtől, és valószínűleg egy ideig nem veszek a kezembe Lackfi-verseskönyvet. 
2/10

Lackfi János: A buta felnőtt


A fenti könyvéhez képest ez teljességgel normális. Azt már lassan megszokom, hogy a kortárs versekben csak nyomokban fedezhető fel némi rím, így ebben a kötetben is előfordulnak szinte rímtelen versek. Azért ez sem lett a szívem csücske, több semmitmondó versike is volt, meg persze olyan is, ami tetszett, pl. a Lapozható házak, A szőlőszem mosolya. De ebből volt kevesebb.  7/10



Deme László: Zsófi és a zoknivadász

Aranyos történet az éjszakára földön hagyott zoknikról. A nagycsoportos Zsófi és az apukája teljes mértékkel okolható a zoknik szomorú és rémületes éjszakáiért. Mint ahogyan azért is, amiért reggel nem találják meg a lehajított zoknijaikat. 

De nem ám Anya szedte össze és dobta a szennyesbe őket! 

Ugyanis ott sincsenek. Megtudhatjuk, hogy mi történik éjszaka a földön hagyott zoknikkal és Zsófival tarthatunk az oviba, ahol barátai megosztják vele a zoknivadász történetét, majd együtt izgulhatunk  a zoknik megmentése érdekében tett éjszakai kalandján. 

Hasznos kis esti mese lehet gyerekeinknek, pláne ha Zsófihoz és Apához hasonlóan ők is széthagyják éjszakára a zoknijaikat. Ne ijedjünk meg, Kumándó sem ijesztő. :) 8/10

Dániel András: Kuflik a hóban

Ismét két történetet olvashatunk a könyvben. A címadó történeten kívül a Brumi óriás lesz címűt . Ez jobban tetszett nekem, mint a Kuflik a hóban, de az is rendben volt. Kicsit mintha csendesebb és unalmasabb lett volna, mint amit az első részekben megszokhattunk, de az is lehet, hogy azért érzem így, mert már nem hatnak az újdonság varázsával. 

Vagy azért, mert a kuflik télen inkább csak a legszükségesebb dolgokat végzik el, mint például a rágcsálnivaló jóbogyó begyűjtése és aztán be is húzódnak a kufliüregükbe.
A kuflik kalandja Brumival már tavasszal történik, így a kuflik is jobban hozzák a formájukat, és az apró kis vicces szereplőcskékből is többet találhatunk. Mozgalmasabbra, viccesebbre sikerült, mint az első mese. Továbbra is szeretem a kuflikat. :)
9/10

Gimesi Dóra: Csomótündér

"Van a világon egy csomó tündér, ezt mindenki tudja. Tavasztündérek, konyhatündérek, villamosvezető-tündérek. De Csomótündér csak egyetlen egy volt."

Öt szívmelengető mese van ebben a könyvben. Elsőként Csomótündérrel ismerkedhetünk meg, akinek az a dolga, hogy az egymásnak rendelt királylányok és királyfiak cipőfűzőjét összecsomózza és nincs olyan varázslat, amelyekkel ezek a csomók kibogozhatóak lennének. A Csomótündér azonban már öreg, szemüvege legalább 38 dioptriás, és bármennyire is jóságos, egyszer elkövetett egy hibát. Nem a megfelelő fűzőket csomózta össze. De nem is lenne tündér, ha nem tudná a leglehetetlenebb helyzeteket is megoldani, így izgalomra semmi ok, a mese végére minden szép és jó lesz. Vicces, bájos, elragadó történet.

Olvashatunk még két tízemeletes óriás szerelméről, az elálló fülű királyfiról, megtudhatjuk hogyan működnek a tündér-postahivatalok, hol tárolják a szerelmi vallomásokat, a becézéseket, a szívmelengető bókokat. Megbizonyosodhatunk arról, hogy a legreménytelenebb tündér-postáskisasszony számára is tartogathat meglepetéseket az élet és meghatódhatunk a szerelem hatalmasságán és erején, amikor a tündérlány és az emberfiú legyőzik a korlátokat és akadályokat.

Egytől egyig nagyon pihe-puha, jóságos mesék, gyönyörű illusztrációkkal. Nem csak gyerekeknek ajánlom, hanem mindenkinek.
10/10