2015. június 3., szerda

Diane Chamberlain: Kegyes hazugságok

A történet 1960-ban játszódik Észak-Karolinában, a faji szegregáció és az eugenikai program államában. „Észak-Karolina volt az egyetlen amerikai állam, amely a szociális munkásokat feljogosította, hogy kérvényt nyújthassanak be az egyes állampolgárok sterilizációja ügyében, minden más államban a sterilizáció az intézetek lakóira koncentrálódott. A program célcsoportját a „szellemi fogyatékosok”, a „gyengeelméjűek”, a pszichiátriai intézetek lakói és az epilepsziások alkották, valamint mindazok, akiknek sterilizálása a „közérdeket szolgálta.” A genetikával kapcsolatos téveszmék, a szexuális viselkedéssel kapcsolatos morális előítéletek és a szociális segélyezés elburjánzásával kapcsolatos aggodalmak számtalan szükségtelen és akaraton kívüli sterilizációs műtéthez vezettek.”

Két szemszögből ismerjük meg a történetet. Jane, a fiatal szociális munkás szemszögéből, aki éppen férjhez ment a középosztálybeli – gyermekorvos – Roberthez, nászútjuk után azonnal dolgozni kezd, amit a férje először csak hallgatólagosan helytelenít, de később szóvá is teszi. Az ő helyzetükben  nem szorulnak rá, hogy a felesége dolgozzon, ez rossz fényt vet rá társadalmilag.



A másik nézőpont tolmácsolója a 15 éves fiatal lány Ivy, aki egy dohánybirtokon lakik cukorbeteg nagymamájával, mentálisan zavart nővérével, és annak kisfiával William babával. A birtokos munkájukért cserébe megengedi nekik, hogy a birtok egyik faházában lakjanak. 

Jane munkája kezdetén találkozik a családdal és különleges kapcsolat szövődik közte és Ivy között. Fokozatosan lát bele a szociális munkába, szembesül azzal, hogy kollégái és a törvények milyen embertelen dolgokat várnak el tőle, és hősiesen próbál egyensúlyozni a saját erkölcsi értékrendje, érzelmei és a munkája elvárásai között.

A bátorság, a bizalom, a szeretet története ez a könyv. A 1960-as évek Amerikájában a fekete és mélyszegénységben élő fehér emberek kiszolgáltatottsága az államnak és a földbirtokosnak, munkáltatójuknak. Arról az időszakról szól, amikor még elítélik, ha egy középosztálybeli nő munkát vállal. Arról az időszakról, amikor egy fekete és egy fehér bőrű egy autóba ül, mindketten nagy bajba kerülhetnek. Az álmaiért kiálló Jane és Ivy története megindító és olvasása közben  tiszta szívből szeretnénk, ha sikerülne úgy élni az életüket, ahogy szeretnék. Van benne egy romantikus szál is, ami nagyon fontos, de nem ez a történet középpontja, éppen ezért éppen annyit kapunk belőle, amennyi kell.

Kerek, egész történetet, szerintem remek stílusban megírva. Gondolok itt arra, hogy kicsit sem találtam mézes-mázasnak, limonádénak, hatásvadásznak. 






10/10

Bea

60-as évek zenei idézet:

„Henry Allen már ott várt a mohás árokparton, hallottam, ahogy a rádiójából Elvis Presley énekel: „It's now ov never”. Leterített azt a szúrós gyapjúpokrócot, én pedig lehuppantam mellé. „

„Aztán a rádióbemondó bejelentette, hogy Chubby Checker következik, és a The Twist.
Ismered ezt a dalt? - kérdezte Mrs. Forrester. - A The Twistet?
Nem, asszonyom – válaszoltam, bár úgy emlékeztem, hogy egyszer már hallottam Henry Allen rádióján.
Ez egy új tánc – mesélte a hölgy, miközben elkezdődött a szám.
Fekete zene – ingatta a fejét Nonnie. Szerinte minden fekete zene volt amiben nem szerepelt Jézus.
Mrs. Forrester ügyet sem vetett rá. Vicces mozgásba kezdett: a levegőbe emelte a karját, és rázta a csípőjét.
Ilyen – magyarázta. - A tánc. Meg tudjátok csinálni?
Mary Ella felnevetett, és a szájához kapta a kezét.
Ez nem tánc – állapította meg, és a falnak dőlve figyelte, ahogy Mrs. Forrester tekereg.
De az – jelentette ki ő. - Nem akarjátok kipróbálni?
Akármi legyen is, szégyentelen dolog – jegyezte meg Nonnie, de már ő is majdnem nevetett.
Én megpróbáltam, mozgattam a csípőmet és a karomat, ahogy Mrs. Forrester, és hamarosan már mindannyian tviszteltünk, még William baba is, aki egyáltalán nem tudta jól csinálni. Még Nonnie is. Csak tviszteltünk ott a konyhában, először mosolyogtunk, aztán hangosan kacagtunk. Amikor új szám kezdődött, Mrs. Forrester megragadta Nonnie kezét, és elkezdett neki magyarázni egy másik táncról, de a nagyanyám elpirult, mintha szégyenkezne, amiért táncol. Elengedte Mrs. Forrester kezét.
Nem más, mint fekete zene – összegezte, és visszatért a tűzhelyen bugyogó lábashoz.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése