2016. július 18., hétfő

Chuck Wendig: Vészmadarak

Miriam Black tudja, hogyan fogsz meghalni.
És ez pokollá teszi a hétköznapjait, különösen, mivel semmit sem tehet, hogy megakadályozza az előre látott több száz autóbalesetet, szívrohamot, szélütést vagy öngyilkosságot. Csak meg kell érintenie téged, és látja, hogyan és mikor érkeznek el az utolsó pillanataid.
Miriam már rég nem próbálja megmenteni az emberek életét, mivel azzal csak beteljesíti a végzetüket. De amikor Louis Darling felveszi a kamionjába, és megrázza a kezét, Miriam előre látja, hogy a férfit harminc nap múlva brutális módon meggyilkolják, miközben az ő nevét ejti ki a száján. Louis azért fog meghalni, mert találkozott vele, és a következő áldozat maga Miriam lesz. Bármivel próbálkozik, Louist nem tudja megmenteni. De ha életben akar maradni, mégis meg kell próbálnia.

Először is a szuper borító miatt figyeltem fel erre a könyvre, aztán pedig a fülszöveg első mondata után tudtam, hogy mindenképpen szeretném elolvasni. Ugyanis az "előre tudom mikor fogsz meghalni", megváltoztathatod-e a végzeted, ha már előre tudod mi fog történni téma köré épülő sztorikat nagyon szeretem.

Könyvünk főszereplője Miriam Black, egy mocskos szájú, meglehetősen szabados erkölcsű, a veszély szót egyáltalán nem ismerő nőszemélynek tűnt első látásra, aki férfiakat megszégyenítő módon dönti magába a whiskey-t, és füstöl, mint egy gyárkémény. Sőt, igazából csak whiskey-n, cigin és napfényen él. 
Egyszerre utáltam és csodáltam őt, egy igazi anti-hősnő volt. Miriamnak azonkívül, hogy korlátlan mennyiségű whiskey-t képes volt magába tölteni, volt egy másik különleges képessége is, ami tulajdonképpen az egész életmódját, életfelfogását megmagyarázta: csupán egy érintés elég volt ahhoz, hogy lássa, hogyan fog valaki meghalni. És hát, azért azt beláthatjuk, hogy ezzel a képességgel elég nyomasztó lehet élni.

A történetünk egy múlt és egy jelenbeli szálon fut. A jelenben Miriam éppen a sztrádát rója, fenéken billent pár útszéli szemétládát, majd beszáll Louis kamionjába, és miután megérinti a férfit, az egész élete váratlan fordulatot vesz.
A múltbéli szálon Miriam interjún vesz részt, ahol egy lelkes fiatal riporter kérdéseire válaszol, a beszélgetés középpontja pedig az ő különleges képessége, de Miriam múltját is megismerjük, és megtudjuk, hogy már a gyerekkora sem volt túl boldognak mondható. 

Visszatérve a jelenbe és Loius kamionjába, Miriam életének megszokott rendje teljesen felborul, és az események is meglehetősen felgyorsulnak, ha Miriamnak már nem lenne az önmagában elég, hogy tudja hamarosan meg fog halni, még egy Ashley nevezetű szélhámossal is összegabalyodik, aki miatt szintén jó nagy galibába kerül.
A történet befejezése nem szenved hiányt akcióban és izgalmas jelenetekben sem, a végkifejlet pedig remekül előkészít egy újabb Miriam Black történetet.


A könyvet köszönöm a a Fumax Kiadónak!

9/10

Zsófi

6 megjegyzés:

  1. Hú, ez nálam is nagyon-nagyon várólistás! *.* Most csak még inkább szeretném majd elolvasni! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, ennek örülök! Remélem neked is tetszeni fog! :)

      Törlés
  2. Ez most fel került a várólistámra! *-* Érdekes könyvnek tűnik. Köszönöm a bejegyzést! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, de jó! Tényleg jó kis történet volt, én már nagyon várom a következő részt! :)

      Törlés
  3. Ez a regény nagyon jó választás tűnik. Most én is felvettem a kívánságlistára. Valahogy mostanában ritkán találkozok igazán jó krimivel. A Gonosz pálya előtt nem is tudom mit olvastam utoljára. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg jó választás, mindenképpen tégy vele egy próbát! A Dolores Redondo sorozatot is tudom neked ajánlani. :) Zsófi

      Törlés