2017. február 15., szerda

Veronica Roth: Árnyak és Jelek

Nem olvastam a Beavatott sorozatot, így Veronica Roth-ról sem tudtam semmit, teljesen ismeretlen írónő volt a számomra. Eddig valahogy nem is éreztem, hogy el szeretném olvasni, de most, az Árnyak és Jelek elolvasása után azt mondom, hogy mégiscsak teszek vele egy próbát. 

Nem is tudom, hogy milyen kategóriába sorolható ez a történet, sci-fi és fantasy, vagy csak inkább sci-fi? De mindegy is, azt kell mondanom, hogy még én is meglepődtem saját magamon, de nekem ez a könyv nagyon tetszett. Tetszett az a világ, amit felépített Veronica Roth, a különböző áramadományokkal megáldott mindenféle népek és emberek kavarodása. 


Az történet elején nagyon kellett figyelnem, hogy mindent megértsek, milyen nép a shotet és milyen Thuvhe lakossága. Nem mondom, hogy nem lennének még kérdéseim ezzel a világfelépítéssel kapcsolatban, de csak a kíváncsiságom miatt, és az is lehet, hogy majd a következő részekben meg is kapom a választ. 

Lenyűgöző volt ez a galaxis, pedig az első oldalon, amikor megláttam a térképet, a Nagygyűlés hajójával, a Peremvidékkel, a bolygókkal és a határoló áramfolyammal, egy kicsit visszahőköltem, hogy milyen könyvet készülök éppen olvasni és csak remélni tudtam, hogy majd azért valamennyire fog tetszeni. 

Aztán megismertem a szereplőket, először Cyrát, a lányt, aki gyilkos áramtudományával életeket tud kioltani, ugyanakkor hatalmas fájdalmakkal kell élnie, és a sok szörnyű tett közül egy legszörnyűbb nagyon nyomja a lelkét, nem elég a rengeteg fizikai szenvedés. A szüleik halála után gonosz bátyja uralma alá kerül, aki saját kénye-kedve szerint használja a lányt, illetve kihasználja és uralma alatt tartja. 

Ilyenkor eszembe jut Zsófi, hogy nála ez a szenvedésfaktor kivágná-e a biztosítékot, mert időnként attól nagyon ki tud akadni, ha valakinek már túl sok szenvedés jut, de azt hiszem ebben az esetben nem ilyen szenvedésről beszélhetünk, tehát nem akadna ki, sőt még tetszene is neki Cyra adománya és hatalma. 

Akos egy nagyon szerethető karakter, nem volt középpontban, szépen, csendesen simult a háttérbe, közben mégis nagy szerepe volt a történetben. Mindenkit megnyugtatok, örömmel olvastam a könyvet, nem volt benne szerelmi háromszög!! :D Amit Zsófival együtt szintén nagyon nem szeretünk. A szerelem felbukkanása véleményem szerint nagyon finoman, szépen volt megoldva, tetszett.

Elbűvöltek a világok, a szokások, a Thuvhe nép csendvirágának sokrétű felhasználása, a világításra használt fenzuk, az orákulumok szerepe, a sorskegyeltek sorsa, a shotet nép prédálása, az utazások a galaxisban, az áramadományok, a tollfű szerepe és a kis titkok, meglepetések, amelyeket azért elpotyogtatott a végére a szerző, hogy türelmetlenül várjam a folytatást. 


Olyan lassú folyású történet volt, amely hagyta, hogy a saját tempómban tudjak befogadni mindent, és alaposan szét tudjak nézni ebben a világban és megértsem a működését.  A család, a szeretet, a hit, az akarat, a szerelem nagy szerepet játszott a történetben, mert az embereket mindenhol az érzelmek viszik előre, az élteti őket és ad erőt nekik. Nem volt ez másképpen ebben a titokzatos áramjárta galaxisban sem, ahol furcsa szokások, rendkívüli népek és világok,  és különös főhősök társaságában töltöttem el pár napot.

10/10

A könyvet köszönöm a Ciceró Könyvstúdiónak!

Bea


Fülszöveg:  
Egy rejtélyes áram által átjárt galaxisban mindenki különleges adománnyal születik.

CYRA, a shotet nép fölött uralkodó kegyetlen zsarnok húga, akit áramtudománya fájdalommal és hatalommal ruház fel. A bátyja képességeit kihasználva az ellenségei kínzására kényszeríti a lányt, ám Cyra nem csupán fegyver a testvére kezében: szívós, fürge és eszesebb, mint ahogy azt a zsarnok sejtené.

AKOS, egy földműves és egy orákulum nagylelkű fia Thuvhe fagyott bolygójáról, akinek hűsége a családja iránt nem ismer határokat, és akit különleges áramadománya védelmez. Miutan Akost és fivérét ellenséges shotet katonák ejtik foglyul, kétségbeesetten küzd azért, hogy a testvérét kimenekítse - kerüljön bármibe.

Akos Cyra világába kerül, és az országaik és családjaik közti viszály leküzdhetetlennek tűnik. Vajon segítenek-e egymásnak túlélni, vagy elpusztítják egymást?

Az Árnyak és Jelek Veronica Roth lenyűgöző története a barátság - és szerelem - erejéről egy váratlan adományokkal teli galaxisban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése