2017. március 6., hétfő

Dirk Husemann: A király elefántja

A címben is szereplő elefánt miatt figyeltem fel erre a könyvre, és a hatalmas és csodálatos állat,  becsületes nevén Abú'l Abbász nem is okozott csalódást.

A cselekmény elején a 800-as évek eleji véres háborúkkal sújtott, sötét Európában találjuk magunkat. A kora középkor mindenféle borzalmával találkozhatunk, a kereszténység erőszakos terjesztésével, letűnt korok nyomán újjáépülő birodalmakkal, kiirtott népekkel. 
E helyzetet egyszerű emberek szemén keresztül ismerhetjük meg.

Thankmar, a szász rabszolgafiú élete egyik napról a másikra fenekestül felfordul, amikor összetalálkozik a bagdadi kalifa Nagy Károlyhoz tartó küldöttségével: a három marcona kinézetű arabbal, és zsidó Isaakkal, aki a császár követe. 

Eme  - már így is elég színes - társaságnak van még egy rendkívüli tagja, aki nem más, mint a nagy és rettenthetetlen Abú'l Abbász nevű elefánt, aki maga a bagdadi kalifa békeajánlatának élő megszemélyesítője.

Thankmar, csakúgy mint a többi ember félelemmel vegyes tisztelettel tekint az elefántra, kezdetben nem is igazán tudja mire vélni ezt a hatalmas messzi tájakról érkezett teremtényt. Még én magam is biztos tátott szájjal bámulnék egy elefántot, ha egyszer testközelből találkozhatnék vele, szóval el tudom képzelni, hogy milyen arcot vághattak azok, akik soha még csak nem is hallottak elefántokról.

Ám a fiú Abú'l Abbasszal való találkozása még csak az első lépcsőfok volt a császári küldöttségre váró kalandos események útján. Thankmar és az idős Isaak között kialakul egy bizalmas, már-már baráti kapcsolat, s a fiúnak végre emberi bánásmódban van része. 
Egy szerencsétlen fogságba esés során sikerül a harcias és forró fejű araboktól is megszabadulniuk egy rövid időre, hogy aztán minden pillanatban a hátuk mögé kelljen tekintgetniük, mert Marzúk és társai bizony nem adják fel egykönnyen, ha a bosszúról van szó.

Isaak, Thankmar és Abbú'l Abbasz hármas csapata időközben új tagokkal is bővül, ám céljuktól, hogy eljuttassák a császárhoz a kalifa békeajánlatát, semmi sem tántoríthatja el őket.

A történet két szálon fut, nyomon követhetjük még két apáca, Imma és a fiatal, felvágott nyelvű novícia Adelind sorsát is, akik a zárdájukat ért kegyetlen támadás egyedüli túlélői, mivel egy összeesküvést sejtenek a zárdát ért véres rajtaütés mögött, menekülni kényszerülnek. S az ő utazásuk sem kevésbé izgalmas, mint az elefántháton utazó csapaté. :)

A történet tetőpontján a regény szálai remekül összefonódnak. s főszereplőink immár erőiket egyesítve vágnak neki a további kalandoknak, megpróbáltatásoknak.


Tetszett, ahogy a szerző a valós történeti eseményeket szépen átszőtte a fikciós elemekkel, és a humor, amit szinte az egész regénybe remekül becsempészett. A főszereplők közül is sikerült mindenkit megkedvelnem, de a kedvencem természetesen Abbú'l Abbasz maradt, aki, mint az utószóból kiderült, egy valós történelmi "személyiség" volt. :) 

8/10

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak! 

Zsófi

Fülszöveg:
802-ben járunk. A frankok és a szaracénok kíméletlen csatákat vívnak egymással. Ebben a feszült helyzetben a bagdadi kalifa a béke jeleként egy elképesztő ajándékot küld Nagy Károlynak - egy elefántot. Isaaknak és szász szolgájának, Thankmarnak kell az állatot eljuttatnia Aachenbe. Kockázatos vállalkozás, hiszen az emberek, akikkel útközben találkoznak, az elefántot pokoli teremtménynek tartják. Ha viszont az állat elpusztul, annak beláthatatlan következményei lehetnek: újra fellángolna a háború a Frank Birodalom és a szaracénok között.

2 megjegyzés:

  1. Ezt mindenképp el kell olvasnom, nálunk is nagy kedvenc az elefánt! :) Egész hasonló, csak gondolom ms stílusú Saramago: Az elefánt vándorútja c. könyv, én azt olvastam, és abban is olyan aranyosak voltak az állatos jelenetek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyorsam listára is tettem ezt a könyvet is! :) Hatalmas szívű állatok az elefántok, mi is imádjuk őket! :)
      zs.

      Törlés