2017. július 26., szerda

Gyerekeknek

Igaz Dóra: Az első bé hörcsöge

A Pagony Kiadó Most én olvasok! sorozata a kezdő olvasópalántákat célozza meg.  A könyv remek felépítésű egy friss olvasási tudással rendelkező első osztályosnak, vagy egy gyakorló másodikosnak. A történet főszereplői szintén olvasni és írni tanulnak, most kezdik az iskolát, tehát a gyerekek igazán otthon érezhetik magukat a történetben.

Az első bé ritka szerencsés osztály, mert egy közös hörcsögük is van, akit a nap végén más és más gyerek visz haza, az aki éppen a legjobb volt aznap.



Ez szülőként engem egy kicsit meghökkentett, mert ez a "ki volt a legjobb gyerek ma", "ki rajzolta a legszebbet", "ki ügyesebb a kötélmászásban" stb, dolog  nagyon szubjektív döntés a tanár részéről, és igazán mély nyomokat hagyhat egy gyerekben, ha ő csak sokára kerül sorra, akár jó volt, akár nem. 

És én nem tudom, mikor rossz egy gyerek. Nagyon sokat tudnék arról írni, hogy anno, friss anyukaként, rosszul voltam attól a kérdéstől, hogy "és jó baba?". Egy gyerek, pláne egy baba, nem rossz. Na de ezt most nem fejtem ki, mert akkor ez egy nagyon hosszú bejegyzés lenne. Ez egy kicsikét nem tetszett a könyvben, én más rendszert találnék ki Tiki hazavitelére. Erről Zsófi is tudna mesélni!

Az oldalakon pár sor olvasnivaló van, nagy méretű, barátságos, tetszetős illusztrációkkal megtámogatva. 

8/10

Kertész Erzsi: Lássatok csodát! 

Göröngyös úti iskola 2.

Azt hittem, hogy az első részből megismert Csuda Gábor történetét olvashatom tovább, de nem így volt. Ebben a könyvben egy teljesen új gyerekkel, egy Arika nevű kislánnyal ismerkedhetünk meg.  Valószínűleg a csalódás miatt egy kicsit nehezen barátkoztam meg Arikával és a nagyot mondó tulajdonsága sem volt éppen szimpatikus. 

De amint megértettem, hogy miért is lódít és talál ki meséket folyton folyvást, már megértettem és reménykedtem, hogy a szülei és a tanítónéni segít megoldani ezt a problémáját. 

A könyv vége igencsak viccesre sikerült és én is megnyugodtam, Csuda Gábor is feltűnt a történetben, ugyanis ő Arika egyik osztálytársa. 

9/10

Berg Judit: A holló gyűrűje

Kedves mese a budavári Mátyás-templomot díszítő kőállatokról és Emmáról, akinek a nagypapája a templom orgonistája, ezért gyakori vendég a templomban. Kedvence a Szentháromság-kápolnában lakó kőkutya, aki egy kőoroszlánnal együtt őrzi III. Béla király és a felesége, Anna királynő csontjait.  Emma el is nevezi a kőkutyust Bodzának.

Egy este azonban vihar tör ki, az állatok megelevenednek, és reggelre, mikor ismét kővé változtak, eltűnt a templom tetején ülő holló csőréből a gyűrű, és egy másik torony tetején ülő szélkakas. Bodza kutya pedig nem változott vissza reggel, mint a többiek.

Izgalmas  kalandok, melyek a gyűrű felkutatására irányulnak, és természetesen Emma és Bodza is találkoznak.

Nagyon tartalmas történet, miközben szórakoztat és izgulhatnak a gyerekek az események fordulatain, nagyon sok ismeretre is szert tesznek, szinte észrevétlenül. A rajzok is tetszettek, komoly és fontos kiegészítője a történetnek.

9/10


Kertész Erzsi: Fény Sebestyén


Két okból olvastam el ezt a könyvet. Egyrészt, mert a moly Merítés-díj gyermekirodalmi zsűrijében ebben az évben is részt veszek, ez pedig egy idei megjelenésű,magyar gyermekkönyv, másrészt pedig imádom Kertész Erzsi könyveit. 

Írtam is már róluk, talán eddigi kedvencem Dalia és Dália, de nagyon tetszett a Nem könyv és a Göröngyös úti iskola első része is, és az Állati KávéZoo-t sem hagynám ki, egyszóval nem is tudok választani.

Nem tudom, milyen gyerekkönyvek lesznek még az idén, de tudjátok van az az angol zenei tehetségkutató, ahol egy aranyeső hullással azonnal továbbjuttathatja a zsűri a versenyzőt, na ezt az aranyeső gombot én Fény Sebestyénnek azonnal megnyomnám!!

Annyira tetszett, hogy most már végérvényesen Kertész Erzsi rajongó lettem!  Szolgál tanulságokkal, nagyon-nagyon aranyos és mindezek mellé még vicces is. 

Zsófival úgy tárgyaltuk meg, mintha egy felnőtt könyvet olvastunk volna, és jókat nevettünk rajta. Egyszerűen IMÁDTAM!

Mindkét fiúnak oda fogom adni olvasásra, mert ismerve a humorukat, ők is imádni fogják. Titusz remélhetőleg majd be is számol róla.

10/10

Bea

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése