2018. január 12., péntek

Barbara Erskine: A legsötétebb óra

Első könyvem az írónőtől, és annak ellenére, hogy meglehetősen váratlanul értek benne bizonyos elemek, sőt, komoly szerepet is kaptak a történetben, ami néha nekem kicsit sok volt, azt gondolom, még fogok olvasni Barbara Erskine-től.

A történet olvasmányos, bár meglehetősen lassan halad előre, helyenként úgy éreztem, hogy a kevesebb több lenne, de még így is fenntartotta az érdeklődésemet, szerettem olvasni.



Meglehetősen összetett, szerelem, halál, művészet, háború, némi nyomozás, leírni sem lehet, hogy mennyire gazdag történet a témák és az összetevők szempontjából.

Az események két idősíkon történnek, az 1940-es években és 70 évvel később. 1940 nyarán két fiatal szerelmének lehetünk szemtanúi. Evie Lucas tehetséges festőnövendék, de a háború miatt abba kellett hagynia a tanulmányait, hogy szüleinek segíthessen a farmon, akik az összes munkásukat elvesztették. Evie bátyja Ralph, pilótának vonult be, ezért a szülei csak a lányra számíthatnak.

Evie a sok munka ellenére sem tudja teljesen hanyagolni a festést és rajzolást, minden vágya, hogy a londoni Háborús Művészek Testülete elismerje a munkáját, mint női festőművészt, ezért Eddie az ezer éve ismert szomszéd fiú közvetítésével megbízásokat teljesít a Testület részére. Kérésre lefesti a gyárban dolgozó nőket és gyerekeket, a háborús hétköznapokat, ám szíve a helyi reptérre húzza, ahol pilótákat festhet, valamint a le- és felszálló Spitfire-eket. 

Egyik ilyen reptéri rajzolós napján pillantja meg a fiatal pilótát, Tony Andersont, és az egész élete megváltozik. 

70 év múlva megismerhetjük a frissen megözvegyült művészettörténészt, Lucy Standish-t, akinek tulajdonában van egy kép, amely valószínűleg Evelyn Lucas munkája. Evie festményei sokat érnek, bár nagyon ritkán bukkan fel egy-egy a hétköznapokban. Lucy és férje egy galériát vezetnek, éppen a festmény eredetét próbálják kideríteni, amikor Lucy férje balesetet szenved. Lucy pedig nemsokára elnyer egy ösztöndíjat, amiből megírhatja Evie Lucas életrajzát, kutathat és szélesebb körben is ismertté teheti a néhány éve elhunyt művésznő munkáját.

Azt gondolja, hogy a munkaterápia a gyászában is segítségére lehet, így belevág a feladatba. És itt furcsa események sorozata kezdődik. Úgy tűnik sokat meséltem a történetből, pedig még a harmadát sem foglaltam össze, mindössze az alaphelyzetet vázoltam fel. 

Lucy kutatása következtében a múlt és a jelent titkaira egyaránt fény derül, bár a helyzetet megmagyarázhatatlan tényezők bonyolítják és hozzák a frászt a szereplőkre. Szereplők széles sorát ismerjük meg úgy a múltban, mint a jelenben, van amikor mindenki gyanús valamiért, sokszor bizonytalanodtam el a könyv olvasása közben a szereplők vétkességét, illetve tisztaságát illetően.


Egy nagyon kanyargós és tartalmas történet, a múlt titkaival, rejtélyekkel és megmagyarázhatatlan eseményekkel, évtizedeken átívelő szerelemmel, nyughatatlan lelkekkel. Aki egy szövevényes, izgalmas, sok mindent magába foglaló, történelmi-romantikus-misztikus könyvet szeretne olvasni, ne habozzon, lásson hozzá. 

8/10

Bea

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése