2018. március 27., kedd

Maja Lunde: A méhek története

Nagyon különleges történet, mely szinte az első perctől letehetetlen volt. Különlegességét nagyszerű szerkesztése adta, mely három különböző időbe helyezte a regény cselekményét. 

Járunk a múltban, 1852-ben Angliában, a jelenben, 2007-ben  Ohio-ban és a jövőben, 2098-ban Kínában. Három idősík, három teljesen különböző főszereplő, akiket látszólag semmi közös nem köt össze, és talán tényleg nem, az az egy biztos, hogy a méhek megléte vagy nemléte mindhármuk életére nagyon jelentősen rányomta a bélyegét.

1852-ben William a sokgyermekes, álmait és ambícióit vesztett biológust ismerjük meg, aki szinte feladva életét, napjait betegként ágyban tölti és erejét vesztve, élete értelmén gondolkodik. De aztán jön egy pont, amikor gyökeres fordulatot vesz élete, megtalálni látszik az értelmét és a méhek életének kutatásába és a legjobb kaptár kikísérletezésébe fekteti minden energiáját és idejét.

2007-ben George-ot és családját ismerhetjük meg, a férfi keményen küzd a tanyája bővítéséért, és minden vágya, hogy fia, Tom átvegye majd a gazdaságot és az ő munkáját folytassa tovább, ezért szeretné átadni ismereteit a méhekről, szeretné, ha együtt végeznék a munkákat a birtokon, ám amikor Tom hazaérkezik, komoly mondanivalója van a szülei számára. George felesége pedig csak egy tengerparti házat szeretne és nyugodt életet a nyugdíjas éveikre.

2098-ban Kínában teljesen megváltozott az élet, egy disztopikus világot látunk, ahol az emberek kézzel végzik a beporzást, mert a méhek eltűntek a földről már sok-sok éve. Tao, a munkásnő és rajta kívül szinte mindenki ezt a munkát végzi, a gyönyörű gyümölcsfák és virágok ellenére mégis egy síri-élettelen világot látunk magunk előtt, amit csak tetéz az a baleset, ami Tao kisfiával, Vej-Vennel történt.  

A látszólag különálló részek a történet végén összeérnek, belátjuk, hogy minden mindennel összefügg, és megerősítést kapunk, hogy a múlt és a jelen sokkal nagyobb hatással van a jövőre, mint ahogy most azt elképzeljük. 

Érdekes mindhárom idősíkban egy szülő-gyerek kapcsolat viszi előre a szülőket, amely mindhárom esetben teljesen más nézőpontból mutatja be egy szülő és gyerek viszonyát, párhuzamot húzva a méhekkel és azok életével. Különböző érzelmeket mutat meg, miközben a szeretet, a felelősség, a családi kötelékek ott vannak mind az embereknél, mind a méheknél.


Nagyon elgondolkodtató könyv természetvédelemről, az állatok védelméről, kizsákmányolásáról, küzdelemről és reményről, arról, hogyan bánunk a Földdel és hová vezethet ez. Meddig tarthat a jövő, ha nem figyelünk oda.  

9/10

Bea 

A könyvet IDE KATTINTVA rendelhetitek meg.                    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése